Tom Sharpe: KERTÉSZ A VÁRTÁN

(részlet)

 

1. fejezet

 

Sir Giles Lynchwood, Dél─Worfordshire parlamenti képviselője a dolgozószobájában ülve szivarra gyújtott. Ablaka alatt tulipánok és kankalinok virágoztak, rigó bogarászott a pázsiton, s mindezt felhőtlen égen sütötte be a nap. Távolabb a Cleene Gorge-nak a folyó fölé magasodó sziklái látszottak.

Sir Gilest azonban felettébb kevéssé érdekelte a táj szépsége. Az ő agya más srófra járt: a pénzre gondolt, meg azután Mrs Forthbyra, továbbá a dolgok jelenlegi, illetve az általa lehetségesnek és kívánatosnak tartott állása közötti különbségre. Az igazat megvallva, egyébként sem volt egészen zavartalan az ablakán át elébe táruló szépséges látvány: jelenleg ugyanis ennek részét képezte Lady Maud is, akiről Sir Giles józan belátása szerint sok mindent el lehetett éppen mondani, csak azt nem, hogy szép lenne. Magas, nagydarab nő volt, a formája pedig olyan, amilyenre valaki egy ízben találóan azt mondta, hogy rodini alkat. Sir Giles azonban, aki számára a hat éve tartó házasságuk már lehetővé tette, hogy minden elfogultság nélkül tekintsen asszonyára, monumentálisan bájtalannak találta Maudot. Más kérdés, hogy Sir Giles nem sokat adott holmi külsőségekre. Vagyonát azzal szerezte, hogy felismerte az önmagukban nem megnyerő tulajdonságok potenciális helyzeti előnyét, s nem lett volna üres dicsekvés, ha azzal talált volna büszkélkedni, hogy egymaga több kispénzű bérlőt lakoltatott ki, mint London összes többi névtelen háziura együttvéve. Sir Giles házaséletének problémái között Maud külleme a legutolsó helyet foglalta el. Sokkal inkább a felesége észjárása és szókimondó magabiztossága dühítette, no meg az a tény, hogy egész életére a nyakába szakadt egy elhagyhatatlan feleség, s vele egy eladhatatlan Hall.

Maud a Handyman családba született, és Handyman Hall az ő családjának volt az otthona. A hatalmas, zegzugos házban húsz hálószoba és egy megvetemedett padlózatú bálterem volt. Olyan vízvezetékrendszerrel büszkélkedett, ami egyfelől ugyan maradéktalanul lenyűgözte az ipari régészeket, másfelől azonban olyan túlvilági hangok kibocsátására volt képes, amelyektől Sir Giles rémülten riadt fel éjszakánként. A központi fűtés kazánja, amit valaha a koksz tonnaszám történő elégetésére terveztek, most hektószámra nyelte az olajat. Handyman Hall 1899─ben épült, hogy a tégla, habarcs és a korszak legförtelmesebb lakberendezési tárgyai útján fennen hirdesse a tényt: a Handyman család beérkezett. Handymanék társasági életének fénykora azonban kurtára sikerült. VII. Edward két alkalommal látogatott a Hallba, s mindkét alkalommal abban a tévhitben csábította el a ház asszonyát, hogy valamelyik szobalánnyal van dolga. (Balhiedelme onnan eredt, hogy Őfelsége jelenlétében a megtiszteltetéstől félájult Mrs Handyman mindig teljesen megnémult). E királyi baklövések helyrehozatala és a szolgálatok viszonzása végett Mrs Handyman férjét, Bulstrode─ot főnemesi rangra emelték. A rövidke társadalmi elfogadtatás pillanatai után Handymanék ismét visszasüllyedtek azóta is tartó visszavonultságukba. Valaha a sörhab árján emelkedtek fel az ismeretlenségből (a Handyman Világos, a Handyman Tripla XXX és a Handyman West Country egyaránt híres volt a maga idejében), később azonban átadták magukat a brandykóstolásnak. Az első Lord Handyman, a gyanakvó férj és ─ érthetetlen módon ─ tüzes republikánus épp idejében szenderült jobblétre ahhoz, hogy posztumusz hírnévre tegyen szert: ő lett az első olyan megboldogult, aki után ki kellett fizetni a Lloyd George által bevezetett elképesztő mértékű örökösödési adót. Legidősebb fia, Bartholomew szinte azon nyomban követte apját a másvilágra, mert az adószedő felszólításának vételét követően olyannyira a fenekére nézett az atyjától frissen örökölt két palack gyilkos erejű Trois Six de Montpellier─nek, hogy menten belehalt.

Az I. Világháború kitörésével a család szerencséjének végképp bealkonyult. Mire Boothroyd, a második fiú Franciaországból hazatért, ízlelőbimbói már jóvátehetetlenül megkárosodtak annak következtében, hogy romló idegeinek megerősítése érdekében minden roham előtt belecsókolt egy palack akkumulátorsavba. Emiatt azután minden arra irányuló későbbi erőfeszítése, hogy a Handyman sör háború előtti minőségét és népszerűségét helyreállítsa, épp az ellenkező hatást váltotta ki. A "Rendkívüli Serfőzde Őfelségéhez, a Királyhoz" cím most először tükrözte híven a Handyman Serfőzdében előállított italok jellegét. A húszas és harmincas évek forgalma addig hanyatlott, míg végül a Handyman sörök fogyasztása már csupán néhány tucat worfordshire-i kocsmára szorítkozott, amelyek kuncsaftjai rákényszerültek, hogy Boothroyd megdöbbentő kotyvalékát igyák. Ennek semmi köze nem volt sem a családhoz való hűséghez, sem a helybeli magisztrátus (amelynek tagjai között Boothroyd is helyet foglalt) azon utasításához, hogy illetékességi területükön bárki másnak tilos szeszesitalokat árulni. A Handymanek ekkor már a Hallnak csupán az egyik szárnyát lakták, és örömmel üdvözölték a II. Világháború kitörését, amikor is otthonuk nagyobbik részét felajánlhatták a hadügyminisztériumnak. Boothroyd polgárőrként vállalt kötelessége teljesítése közben elhunyt, és örökébe Busby, Maud atyja lépett. Handyman Hall először de Gaulle tábornok vezérkarának, valamint a teljes Szabad Francia Hadseregnek nyújtott szállást, a későbbiekben pedig olasz hadifoglyok laktak benne. A negyedik lord minden tőle telhetőt megtett, hogy a Handyman sör népszerűsége újra a régi fényében tündököljön. Visszatért az eredeti recepthez, és ismét felvirágoztatta a családi vagyont: befolyását latba vetve gondoskodott ugyanis arról, hogy a hadügyminisztérium aránytalanul magas bérleti díjat fizessen egy olyan épületért, amire voltaképpen semmi szüksége sem volt.

Ez a Handyman─befolyás győzte meg Sir Gilest arról, hogy akkor jár jól, ha nőül veszi Lady Maudot, és rajta keresztül megszerzi magának a képviselői mandátumot. Az elmúlt évekre visszatekintve azonban nagy hajlandóságot érzett annak megállapítására, hogy túlságosan nagy árat fizetett a Hallért és saját társadalmi elismertetéséért. Akkoriban érdekházasságnak nevezte az ügyletet, ám e kifejezés tökéletesen alkalmatlannak bizonyult a tényleges helyzet leírására. Maud küllemében semmi sem utalt holmi betegessé finomult ízlésű szexuális magatartásra, és Sir Giles testileg-lelkileg egyaránt mélyen megrendült, amikor nászútjukon a neje túlságosan szó szerint vette azt a kérését, hogy kötözze az ágyhoz, és dádázza meg. Sir Giles sikolyait a Costa Brava teljes széltében és hosszában hallhatta mindenki, aki arra járt, így az eset a szálloda igazgatójával folytatott igen kellemetlen megbeszéléshez vezetett. Sir Giles végig állva töltötte a hazautat, s azóta is a külön hálószobában, valamint Mrs Forthby St John's Wood─beli lakásában és lágy ölében talált menedékre és nyugalomra. A dologban az volt a legborzalmasabb, hogy válásra nem is gondolhatott. A házassági szerződés olyan tulajdonjog-visszaháramlási záradékot tartalmazott a Hallról és a birtokról (mely birtokért mellesleg Sir Giles százezer fontot fizetett Maudnak), aminek az értelmében örökösök nélkül történő elhalálozása, avagy az ő hibájából történő elválásuk esetén minden visszaszáll Maudra. Sir Giles tehetős ember volt ugyan, de százezer fontot otthagyni a szabadsága érdekében még számára is túl nagy érvágás lett volna.

Sir Giles felsóhajtott, és kinézett az ablakon. Lady Maud eltűnt, de a táj az ő jelenléte nélkül sem vált kellemesebbé. Maud helyét Sir Giles látómezejében ugyanis most Blott foglalta el, a kertész, aki éppen átcammogott a gyepen a konyhakert felé. Sir Giles undorral nézte a zömök alakot. Ahhoz képest, hogy kertész volt, sőt olasz kertész, ráadásul pedig egykori hadifogoly, Blott olyan töménységű önelégültséget árasztott magából, hogy az Sir Gilesnak teljesen az idegeire ment. Sir Giles azt szerette, ha az alkalmazottai alázatosak, ám Blottban nyoma sem volt alázatosságnak. Ez a nyamvadt fickó szemlátomást a sajátjának képzeli ezt a helyet! Sir Giles a kertész után nézett, amint az a falba vágott ajtón át eltűnt a konyhakert felé, s közben azon morfondírozott, hogyan szabadulhatna meg egyszer s mindenkorra Blott─tól, Lady Maudtól és Handyman Halltól. És ekkor támadt egy ötlete.

 

Lady Maudnak szintúgy. Miközben a kertben bóklászva kicibált itt egy pitypangot, amott egy tyúkhúrt, elméjét az anyaság gondolata töltötte be.

─ Most vagy soha! ─ mormogta, miközben szétlapított egy házatlan csigát. Ahogy lehajolt, lába között megpillantotta a dolgozószobájában ácsorgó Sir Gilest, és újból eltöprengett, vajon miért is ment feleségül egy ennyire csekély kötelességérzettel bíró férfihoz. Mert Lady Maud szemében a legszentebb erény a kötelességérzet volt. Családja iránti kötelességérzete volt az oka házasságkötésének is. Ha ráhagyták volna a dolgot, Lady Maud sokkal fiatalabb és vonzóbb férjet választott volna, Worfordshire azonban felettébb szűkölködött ifjú, vonzó és gazdag férfiakban, Maud pedig túlságosan bájtalan volt ahhoz, hogy Londonban keressen ilyet magának.

─ Hogy bemutass? ─ kiabált a mamájával, amikor Lady Handyman azon erősködött, hogy lányát bemutassa az udvarnál. ─ Mint első bálozót? Dehiszen az már voltam!

Ez igaz is volt. Lady Maud illanó ifjonti bája korán jelentkezett. Tizenöt évesen bájos volt. Huszonegy éves korában kiütköztek rajta a Handyman─vonások, kiváltképp a feltűnő orr, és sajnos rajta is maradtak. Harmincöt évesen már tetőtől talpig Handyman volt, tehát kizárólag olyasvalaki számára elfogadható, mint a kicsavarodott ízlésű és rejtett előnyöket kutató szemű Sir Giles. Lady Maud már illúziók nélkül lett Sir Giles felesége, azt azonban túl későn fedezte fel, hogy a hosszú agglegényélet olyan szokásokkal és fantáziával ruházta fel a férjét, amelyek lehetetlenné tették, hogy a maga részéről megfeleljen az alkunak. Sir Giles alkalmasabb volt bármi másra, mint az apaságra. Mézesheteiken szerzett sajnálatos tapasztalatai után Maud megkísérelte a kibékülést, de minden hiábavaló volt. Hiába vett igénybe különféle segédeszközöket, hiába tálalt különleges italokat, fűszeres ételeket, osztrigát, pezsgőt, keménytojást a férjének, Sir Giles makacsul impotens maradt. Ezen a ragyogó tavaszi napon, amikor minden vígan sarjadzott, és a birtok összes csücske a szülői örömöket hirdette, Lady Maud határozottan bujának érezte magát. Még egy kísérletet akart tenni arra, hogy Sir Gilest jobb belátásra bírja.

─ Giles! ─ rontott be kopogás nélkül a dolgozószobába. ─ Ideje, hogy megbeszéljük ezt a dolgot.

─ Miféle dolgot? ─ pillantott fel Sir Giles a Times─ból.

─ Nagyon jól tudod, miről beszélek! Ne kerülgesd a forró kását!

─ Kását, kedvesem? ─ mondta bizonytalanul Sir Giles, és összehajtotta az újságot.

─ Ne kertelj! ─ mondta Lady Maud.

─ Dehogy kertelek! ─ tiltakozott Sir Giles. ─ Egyszerűen nem tudom, miről beszélsz!

Lady Maud rátenyerelt az íróasztalra, és fenyegetőn előre hajolt. ─ A szexről! ─ vicsorogta.

Sir Giles vére megdermedt. ─ Ja, hogy arról? ─ motyogta. ─ Mi van vele?

─ Az, hogy évről évre idősebb vagyok!

Sir Giles együttérzően bólogatott. A fenti tény ama ritka dolgok közé tartozott, amikért forró hálát érzett.

─ Egy vagy két év múlva már késő lesz!

Istennek hála, gondolta magában Sir Giles, ám nem mondta ki hangosan a gondolatát. Ehelyett kiválasztott a szivardobozból egy Ramon Allonest. Ez balszerencsés mozdulat volt: Lady Maud előrébb hajolt, és kitépte férje kezéből a szivart.

─ Hát idehallgass, Giles Lynchwood! ─ kezdte. ─ Nem azért mentem hozzád, hogy gyermektelen özvegy legyek!

─ Özvegy? ─ rándult egyet Sir Giles.

─ A hangsúly a gyermektelenen van! Fütyülök rá, hogy élsz─e, vagy sem! Nekem örökös kell! Amikor feleségül mentem hozzád, világosan értésedre adtam, hogy te leszel a gyermekeim apja. Már hat éve házasok vagyunk. Ideje, hogy hozzáláss a kötelességedhez!

Sir Giles elszántan keresztbe vetette a lábát. ─ Dehát ezt már régen tisztáztuk ─ motyogta.

─ Egyáltalán nem tisztáztuk! Pontosan emiatt panaszkodom. Rendületlenül megtagadod, hogy úgy cselekedj, mint egy normális férj. Neked...

─ Mindnyájunknak megvannak a maga apró─cseprő problémái, kedvesem.

─ Így van! ─ helyeselt Lady Maud. ─ Ezt aláírom. De az én problémám sajnos szorongatóbb a tiédnél. Elmúltam negyven, és ahogyan jeleztem, egy vagy két év múlva már nem leszek abban a korban, hogy gyermeket szülhessek. A családom ötszáz éve lakik a Gorge-ban, és nem óhajtok azzal a tudattal sírba szállni, hogy én vagyok az utolsó Handyman!

─ Igazán nem értem, hogy tudnál ez elől kitérni, bármit is teszünk ─ mondta Sir Giles. ─ Elvégre a valószínűtlen, de feltételezett gyermekeink neve Lynchwood lenne.

─ Én viszont mindig is azt akartam, hogy változtasd meg a neved!

─ Csakugyan? Akkor hadd közöljem veled, hogy erre semmi szükség ─ mondta Sir Giles. ─ A házasságunkból nem fognak gyermekek születni, és kész!

─ Ebben az esetben lépéseket teszek, hogy elváljunk ─ jelentette ki Lady Maud. ─ Az ügyvédeimtől kapsz majd értesítést!

Kivonult a szobából, és bevágta az ajtót. Sir Giles remegve, de elégedetten ült karosszékében. Vége a nyomorúság éveinek! Elválhat, és megtarthatja a Hallt! Többé nincs miért aggódnia! Újabb szivar után nyúlt, és rágyújtott. Az emeleti hálószobából lehallatszottak felesége súlyosan döngő léptei. Semmi kétség, az asszony most indul a család worfordi jogtanácsosai, a Ganglion, Turnbull és Shrine cég egyik tagjához, Turnbull ügyvédhez. Sir Giles újra fellapozta a Times─ban a kakukkról szóló levelet.