Tom Sharpe: WILT

(részlet)

 

1.

 

Valahányszor Henry Wilt sétálni vitte a kutyát, pontosabban szólva a kutya sétálni vitte Wiltet, illetve hogy őszinték legyünk, valahányszor Mrs Wilt mindkettejükre rászólt, hogy hordják el magukat a házból, hogy békében jógázhasson, Wilt mindig ugyanazt az útvonalat követte. Helyesbítsünk: a kutya követte az útvonalat, Wilt pedig a kutyát. Kimentek az utcára, el a posta mellett, át a játszótéren, aztán a vasúti aluljárón és végig a folyóparti gyalogösvényen. Ott megtettek egy mérföldet, majd ismét átkeltek a sínek alatt, és olyan utcákon indultak vissza, amelyekben nagyobb házak álltak, mint Wilt fél ikerháza, valamint nagy kertek és nagy fák, az ott éjszakázó autók pedig csupa Rover és Mercedes. Clem, a fajtiszta labrador, aki láthatóan jóval inkább itt érezte magát otthon, mindig itt végezte el a dolgát, mialatt Wilt idegesen pillogott körbe, mélyen tudatában annak, hogy ez nem a neki való városnegyed, és azt kívánta, bár az lenne. Sétáik alatt nagyjából ez volt az egyetlen alkalom, amikor tudatában volt annak, hol is van éppen. A séta többi részében Wilt a saját agyában ballagott körül ráérősen, méghozzá olyan útvonalon, ami a kinézetével és a kutyaközös útvonalával is kiáltó ellentétben állt. Wilt ugyanis végigábrándozta az utat, zarándokként követve a távoli lehetőségek fényeit, amely lehetőségek között ott szerepelt Mrs Wilt visszavonhatatlan eltűnése, számottevő vagyon és hatalom szerzése, valamint az oktatási miniszterré, sőt inkább miniszterelnökké történt kinevezése utáni teendők. Ezen ábrándok részben elkeseredett fortélyokból szövődtek, részben pedig egy képzeletben folytatott párbeszédből, úgyhogy ha valaki észrevette volna Wiltet az utcán (ami kizárható: senki soha nem vette észre), láthatta volna, amint az ajkát mozgatja, és szája sarka az általa gúnyos mosolynak képzelt fintorba görbül, miközben tiszteletteljes kérdésekre válaszol, vagy ellenérveket intéz el pusztító riposztjaival. Az Előkészítőben végigszenvedett különösen fárasztó nap végén, a zuhogó esőben töltött egyik ilyen esti ebséta alkalmával vetődött fel először Wiltben a gondolat, hogy élete látens ígéretét csak akkor valósíthatja meg, és nevezheti magát a maga urának, ha valami nem egészen véletlenszerű katasztrófa eltünteti mellőle a feleségét.

Henry Wilt életének összes többi döntéséhez hasonlóan ez sem afféle hirtelen elhatározás volt. Wilt soha nem siette el a dolgokat. E tény bizonyítéka volt, hogy immár tíz éve tanított a Fenlandi Előkészítő Iskola*, (röviden: az Előkészítő) második osztályba sorolt tanáraként, s tíz éve a Humán Stúdiumok tanszékén ragadva tanította a majdani gázszerelők, tapétázók, kőművesek és vízszerelők csoportjait. Vagy inkább csendben tartotta őket. Tíz hosszú éve teltek már azzal a munkanapjai, hogy a Fiúk és szeretők, Orwell esszéi, a Candide vagy A legyek ura két tucat példányát hurcolva tanteremről tanteremre járt, és elkeseredett erőfeszítéssel, ám elhanyagolható mértékű sikerrel igyekezett tágítani a humán napos tanoncok tudatát.

Mr Morrisnak, a Humán Stúdiumok tanszékvezetőjének megfogalmazásában e kurzus „a kultúrával való szembesülés” volt, ám Wilt szempontjából úgy tűnt, hogy sokkal inkább ő maga szembesül a barbarizmussal, s ez a folyamatos élmény jócskán aláásta az ifjúkorában táplált eszméket és illúziókat. Ja, meg az tizenkét év is a házasság kötelékében, Eva oldalán.

Ha a gázszerelők le tudtak élni egy életet a nélkül, hogy cseppet is izgatta volna őket a Fiúk és szeretőkben ábrázolt interperszonális relációk érzelmi jelentősége, miközben durván szórakoztak D. H. Lawrence-nek a lét szexuális természetéről formált meglátásain, Eva Wilt képtelen volt az ilyesfajta hárításra. Olyan lelkesedéssel vetette magát különféle kulturális és önjobbító tevékenységekbe, hogy azt Wiltnek látnia is kínszenvedés volt. Ami ennél is rosszabb: Eva hozzáállása a kultúrához hétről hétre változott. Olykor Barbara Cartlandért és Anya Setonért, máskor Uszpenszkijért lelkesedett, náluk rendszeresebben pedig minden kedden a korongozó tanfolyam oktatójáért, csütörtökönként pedig a transzcendentális meditáció előadójáért, minek következtében Wilt sohasem tudhatta, mire jön haza esténként: csak az volt biztos, hogy kap egy összecsapott vacsorát, egy kéretlen, de annál határozottabb véleményt a törekvés Eva által Wiltben észlelt hiányáról, majd egy akkora rakás rázúdított eklektikus entellektuel sületlenséget, hogy elszédült, mire becsukhatta a fülét.

A folyó partján sétálva Wilt sötét gondolatokkal gyógyítgatta magában az emberszabású gázszerelők és a lótuszülésbe merevedett Eva sajgó emlékét. Sötét gondolatait még sötétebbé tette az a tudat, hogy a már öt éve minden esztendőben beadott előléptetési kérelmét szinte biztosan megint el fogják utasítani, nem lesz előre sorolva az első osztályba, s ha nem tesz gyorsan valamit ellene, élete végéig a nyakán maradnak a harmadikos gázosok és a másodikos tapétázók, nem is beszélve Eváról. A puszta kilátás is elviselhetetlen volt. Határozott cselekvésre lesz szükség!

Wilt felnézett a feje felett elrobogó vonat távolodó hátsó lámpáira, és elmorfondírozott a szintbeni kereszteződésekben történő végzetes baleseteken.

 

*

 

- Nagyon furcsán viselkedik mostanában - mondta Eva Wilt. - Nem is tudom, mit gondoljak róla!

- Ó, Patrickkel én már feladtam! - felelte Mavis Mottram, míg kritikus szemmel nézegette Eva vázáját. - Azt hiszem, a csillagfürtöt egy icipicit balra kéne tennünk. Úgy inkább hangsúlyozza a rózsa oratorikus tulajdonságait. Az íriszt pedig ide át. Arra kell törekednünk, hogy szinte hallható legyen a kontrasztos színhatás! Kontrapunktos, mondhatnám.

Eva bólintva felsóhajtott. - Valamikor olyan energikus volt - mondta -, de most már mindig csak üldögél a házban, és tévézik. Alig tudom arra is rábeszélni, hogy sétálni vigye a kutyát.

- Biztosan a gyerekek hiányoznak neki! - mondta Mavis. - Patricknek azok hiányoznak, tudom.

- Mert neki vannak gyerekei, akik hiányozhatnak - mondta keserűen Eva Wilt. - Henry annyi energiát sem képes kisajtolni magából, hogy gyerekei legyenek.

- Jaj, bocsáss meg, Eva, elfelejtettem! - mondta Mavis, és úgy igazította a csillagfürtöt, hogy az még jelentőségteljesebb kontrasztba kerüljön egy gerániummal.

- Ugyan már! - mondta Eva, akinek a hibái között nem szerepelt az önsajnálat. - Hálásnak kellene lennem inkább, hogy nincsenek olyan gyerekeim, mint Henry. Ő annyira nem kreatív! Ráadásul a gyerekek lemerítik az ember összes kreatív energiáját.

Mavis Mottram arrább lépett, hogy valaki másnak is segítsen elérni a kontrapunkt-hatást, ez alkalommal egy halványpiros kaspóba helyezett sarkantyúvirágok és mályvák között. Eva tovább piszkálta a maga rózsáit. Mavis olyan szerencsés! Ott van neki Patrick, márpedig Patrick Mottram csuda energikus férfi! Rubensi alkata ellenére Eva akkora hangsúlyt helyezett az energiára, illetve az energia és kreativitás együttesére, hogy az ő energikus-kreatív társaságában eltöltött röpke tíz perc is kimerítette még a kevéssé befolyásolható, józan embereket is. A jógafoglalkozásokon, lótuszülés közben képes volt energiát sugározni a szőnyegszomszédaira, a transzcendentális meditációra tett kísérleteiről pedig több szemtanú is azonnal egy sistergő kuktafazékra asszociált. Ráadásul Eva kreatív energiája lelkesedést szült, annak a kielégületlen nőnek a lázas lelkesedését, aki számára minden új eszme egy új nap reményét hozza, és minden új nap egy új eszméét. Mivel az Eva által mohón felkarolt eszmék vagy már régen rongyosra nyűttek voltak, vagy egyszerűen ő sem értette őket, az irántuk való lelkesedése ennek megfelelően tiszavirágéletű volt, s nem töltötte be életében a Henry Wilt mohósághiánya keltette űrt. Ahogy Wilt a képzeletében, úgy a képzelőerő teljes hiányában szenvedő Eva a való életben volt roppant erőszakos. Akkora elánnal vetette magát új dolgokba, helyzetekbe, barátokba, csoportokba és történésekbe, amekkora éppen elég volt annak leplezésére, hogy hiányzik belőle az egy futó pillanatnál hosszabb időre való maradáshoz szükséges érzelmi kitartás. Most, ahogy hátralépett a vázája elől, háttal beleütközött valakibe.

- Jaj, bocsánatot kérek! - mondta, és belenézett egy sötét szempárba.

- Arra semmi szükség! - mondta amerikai akcentussal az áldozat. Vékony nő volt, és olyan műviesen toprongyos, ami messze meghaladta Eva szerény anyagi lehetőségeit.

- Eva Wilt vagyok - mondta Eva, aki egyszer résztvett az Oakrington Village College „Ismerkedjünk új emberekkel!” tanfolyamán. - A férjem az Előkészítőben tanít, és a Parkview Avenue 34. alatt lakunk.

- Sally Pringsheim - mutatkozott be a nő mosolyogva. - A Rossiter Grove-on lakunk. Tanulmányi szabira jöttünk. Gaskell biokémikus.

Eva tudomásul vette a társadalmi különbséget, és gratulált magának, amiért nem engedte, hogy megtévessze a farmernadrág és a pulóver. A Rossiter Grove-on lakók feljebb voltak a társadalmi ranglétrán, mint a Parkview Avenue népe, és a tanulmányi szabadságon lévő biokémikusok jobbára egyetemen tanítanak. Eva Wilt világa ilyen nüanszokból állt.

- Tudja, cseppet sem vagyok biztos benne, hogy együtt tudnék élni egy oratorikus rózsával - mondta Sally Pringsheim. - Hangversenytermekben jól szólnak a szimfóniák, no de hogy vázákban?

Eva a döbbenet és csodálat keverékével meredt a másik nőre. A Mavis Mottram virágrendező művészetét illető nyílt kritika istenkáromlással ért fel a Parkview Avenue-n. - Tudja, mindig is ezt szerettem volna mondani - bukott ki belőle, és lelkét elöntötte a melegség hirtelen hulláma -, de sohasem mertem!

Sally Pringsheim mosolygott. - Szerintem az ember mindig mondja csak azt, amit gondol! Az igazság roppant lényeges minden fontos emberi kapcsolatban. Pontosan azt mondom mindig Gé cuninak, amit gondolok.

- Gécuninak? Ki az?

- Gaskell, a férjem - mondta Sally. – No, nem mintha igazi férj lenne. Nyílt kapcsolatban állapodtunk meg, amikor összebútoroztunk. Persze, törvényes házasok vagyunk, meg minden, de szerintem szexuálisan fontos, hogy az ember tartsa nyitva a lehetőségeit. Maga szerint nem?

 

*

 

Mire Eva hazaért, szókészlete számos új kifejezéssel bővült. Wilt ágyban volt, és alvást mímelt, amikor Eva rátalált, de az asszony felébresztette, és beszámolt neki Sally Pringsheimről. Wilt megfordult fektében, és megpróbált tényleg elaludni, közben pedig rémülten kívánta, bár maradt volna az asszony a kontrapunktos virágkötészet híve. A szexuálisan nyitva tartott lehetőségek eszméje nélkül is elég pocsék az élete, s egy olyan biokémikus feleségének a szájából, aki megengedheti magának, hogy a Rossiter Grove-on lakjon, mindez rosszat sejtetett a jövőre. Eva Wiltet roppant könnyen tudja befolyásolni a vagyon, az entellektüel státusz és az új barátságok: nem szabad kiengedni a házból egy olyan nő oldalán, aki harsányan vallja, hogy az orális klitorisz-stimuláció a fullosra emancipált kapcsolat szerves része, az uniszex pedig több, mint múló divat. Wiltnek amúgyis elég baja volt a maga férfiasságával: több sem kell, mint az, hogy Eva követelni kezdje jogos házastársi igényeinek orálisan történő kielégítését! Wilt ezt követő álmatlan éjszakája gyorsvonatokkal és szintbeli kereszteződésekkel, valamint a saját Ford Escortjukkal és Eva biztonsági övével kapcsolatos sötét gondolatok közepette vonszolódott át a kora reggelbe, amikor Wilt végre felkelt, és reggelit készített magának. Már indult volna a harmadéves autószerelőkkel esedékes kilenc órai tanügyi randevújára, amikor az éppen ábrándos szemű Eva lejött az emeletről.

- Eszembe jutott, hogy tegnap este kérdezni akartam tőled valamit - mondta. - Mit jelent az, hogy szexuális diverzifikáció?

- Verset írni buzikról! - mondta sürgősen Wilt, és kiment az autóhoz. Végighajtott a Parkview Avenue-n, és beragadt a körforgalmú kereszteződés szokásos dugójába. Hangtalanul káromkodva üldögélt az autóban. Harmincnégy éves, és a tehetsége itt oszlik felhővé az MM3-as úton, valamint egy műveltség tekintetében szubnormális feleség mellett. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy el kellett ismernie Eva állandó kritikájának igazát, miszerint ő nem férfi. - Ha igazi férfi lennél - mondogatta Eva -, több kezdeményezőkészséget mutatnál! Ragaszkodj a jogaidhoz!

Wilt a körforgalomban nekilátott, hogy ragaszkodjon a jogaihoz, és bajuszt akasztott egy minibuszt vezető férfival. Mint rendesen, megint ő járt rosszul.

 

*

 

- Én úgy látom, Wilttel az a probléma, hogy hiányzik belőle a lendület! - mondta az angol tanszék idegek nélküli vezetője, aki olyan művészi módon értett egyet minden előtte szólóval, hogy az pótolta benne a tekintély természetes hiányát.

Az előléptetési bizottság az egymást követő ötödik évben is kollektív fejbólintással nyugtázta a fenti kijelentést.

- Lehet, hogy nincs benne lendület, viszont elkötelezett! - vívta szokásos évi utóvédharcát Wilt érdekében Mr Morris.

- Elkötelezett? - horkant fel a vendéglátó-ipari tanszékvezető. - Mi iránt? Az abortusz, a marxizmus, vagy a szexuális szabadosság iránt? Tuti, hogy ebből a háromból az egyik iránt! Még nem találkoztam itt olyan Humán Stúdiumos előadóval, aki ne lett volna buggyant, perverz vagy véresszájú forradalmár, sőt jó sokan voltak egyszerre mind a három!

- Úgy van, úgy van! - kontrázott a gépészeti tanszékvezető, akinek az egyik esztergáján több csőbombát is előállított valaha egy eszement tanonc.

Mr Morris feldühödött. - Megengedem, hogy egyik-másik előadó … hogy úgy mondjam … politikailag kissé túl lelkes volt, de visszautasítom azt az állítást, hogy …

- Hagyjuk az általánosításokat, és térjünk vissza Wiltre! - mondta az igazgatóhelyettes. - Ön szerint tehát elkötelezett.

- Bátorításra van szüksége! - mondta Mr Morris. - A mindenit neki, ez az ember már tíz éve itt van, és még mindig csak a második osztályba sorolva!

- Hát éppen ezért mondom, hogy nincs benne lendület! - mondta az angol tanszék vezetője. - Ha érdemes lett volna az előléptetésre, már régen első besorolásban lenne!

- Azt kell mondanom, egyetértek önnel! - mondta a földrajz tanszék vezetője. - Az, aki beéri annyival, hogy tíz éven át gáz- és vízszerelőket tanít, egyértelműen alkalmatlan arra, hogy vezető beosztásba kerüljön!

- A vezető beosztás az egyetlen szempont az előléptetésnél? - kérdezte undorodva Mr Morris. - Wilt történetesen jó tanár!

- Ha szabadna beleszólnom - szólt bele dr. Mayfield, a szociológiai tanszékvezető -, a jelenlegi időkontinuumban létfontosságú apercipiálnunk, hogy a városfejlesztés és a középkori költészet kurzusaiból összevonandó új szakunk, amiről egyébként örömmel jelenthetem, hogy a bevezetését legalábbis elvben elfogadta az országos felsőoktatási tanács, megkívánja, hogy az első osztályba sorolás tekintetében életképes személyzeti politikát folytassunk azzal, hogy elegendő számú pozíciót tartunk fenn az akadémiailag különleges ismeretekkel rendelkező jelöltek számára…

- Hadd szóljak közbe, akár az időkontinuumon kívül! - szólt közbe dr. Board, az élő nyelvek tanszékének ura. - Azt akarja mondani, hogy magasan képzett specialistáknak tartsuk fenn az első osztályú státuszokat, akik nem tudnak tanítani, ne pedig előléptessük a második osztályból azokat, akiknek nincs doktorátusuk, viszont jól tanítanak?

- Ha dr. Board hagyta volna, hogy folytassam - vágott vissza dr. Mayfield -, megértette volna, hogy azt akarom monda…

- Kétlem, hogy megértettem volna, még a maga fogalmazásától függetlenül is! - mondta dr. Board.

Wilt előléptetése hát az ötödik évben is feledésbe merült. A Fenlandi Előkészítő Iskola terjeszkedőben volt. Szaporodtak az újnál újabb szakok, s egyre több és egyre kevésbé iskolázott diák özönlött be, hogy egyre több és egyre magasabban képzett oktató foglalkozzon velük, amíg csak a tanintézet egy napon előkészítő iskolából igazi főiskolává nem válik. Erről a metamorfózisról álmodott minden tanszékvezető, s ábrándjaik közepette nem vettek tudomást Wilt önbecsüléséről és Eva reményeiről.

 

*

 

Wilt az ebédlőben értesült a hírről.

- Sajnálom, Henry - mondta Mr Morris, amint tálcájukkal sorbaálltak -, szorít ez a nyomorult gazdasági helyzet. Még az élő nyelvek pénzéből is levettek, nekik is csak két előléptetésük volt.

Wilt bólintott. Az történt, amire számított. Ez nem az ő tanszéke, nem az ő házassága, nem az ő élete! Halrúdebédjével átvágott a termen, leült egy sarokasztalhoz, és magában evett. Körülötte szerencsésebb kollégák beszélgettek vidáman az emelt szintű vizsgák kilátásairól, meg arról, ki kerül majd be a következő félévben a tanszéki tanácsba. Könnyű nekik! Matematikát, közgazdaságtant, angolt tanítanak, olyan tárgyakat, amelyek számítanak, amelyekben könnyű az előléptetés. A humán stúdiumok nem számítanak, előléptetés pedig onnan csak a holdba van. Ilyen egyszerű! Wilt befejezte ebédjét, s felballagott a könyvtárba, hogy a gyógyszerkönyvben megnézze az inzulint. Úgy sejtette, az az egyetlen kimutathatatlan méreg.

 

*

 

Öt perccel két óra előtt semmivel sem okosabban ment le a 725. tanterembe, hogy tágítson egyet tizenöt hentestanonc (az órarendjében: HÚS1) tudatán. Mint mindig, most is késtek, és most is ittasak voltak.

- Bill egészségére ittunk! - világosították fel, amikor két óra tízkor beszállingóztak a terembe.

- Valóban? - érdeklődött Wilt, és kiosztotta A legyek ura példányait. - És hogy van Bill?

- Kurva szarul! - felelte egy nagydarab ifjú, akinek a bőrkabátja hátán a NYALD KI felirat virított. - Épp a belét hányja ki szegény. Szülinapja van, és benyomott négy vodkát, meg egy ….

- Ott tartunk, hogy Röfi az erdőben van - terelte ki a csoportot Wilt annak megtárgyalásából, hogy mit ivott Bill a születésnapján. A törlőrongyért nyúlt, és eltávolította egy pesszárium rajzát a tábláról.

- Az Mr Sedgwick volt! - mondta az egyik hentes. - Mindig a kotonokról meg ilyesmikről dumál. Azzal van teli a feje neki.

- Mivel? - próbálkozott Wilt a kollegialitással.

- Tudja, a születésszabályozással. Régen, ugye, katolikus volt. Most meg már nem az, és próbálja behozni az elvesztett időt! - mondta egy alacsony, sápadt ifjú, és kicsomagolt egy Mars csokoládét.

- Valaki szólhatna neki, hogy ma már tablettát használnak! - emelte fel álmos fejét a padról egy másik ifjú. - Kotonnal semmit sem érzel! Én csak tablettával dugok!

- Igen, maga biztosan - mondta Wilt -, de mintha hallottam volna a mellékhatásairól is.

- Az mellékes! - mondta egy hosszú oldalszakáll fiatal gazdája.

Wilt vonakodva nyitotta ki A legyek urát. Már kétszázszor olvasta a regényt.

- Nos hát, Röfi bemegy az erdőbe - kezdte volna, de félbeszakította egy újabb ifjú hentes, aki szemlátomást osztotta Wiltnek a Röfi hányatott sorsával szemben érzett undorát:

- A tablettának csak akkor van káros hatása, ha olyat szed az ember, aminek magas az ösztrogéntartalma!

- Nagyon érdekes! - mondta Wilt. - Ösztrogén? Úgy látom, maga sokat tud erről a dologról!

- Ja, az utcánkban egy öreglány vérrögöt kapott a lábába …

- Vérrögvest lerohadt neki - mondta a Mars csokoládéval teli száj.

- Ide figyeljenek! - szólt Wilt. - Vagy meghallgatjuk Petert, hogy mit tud az antibébi-tabletta hatásairól, vagy tovább olvassuk, mi történik Röfivel!

- A picsába Röfivel! - mondta az oldalszakállas.

- Helyes - kapott az alkalmon Wilt -, akkor hát maradjon csendben!

- Szóval az van - mesélte Peter -, hogy ez az öreg csaj, illetve nem is olyan öreg, de már tuti megvan harminc, szedte a tablettát, és lett neki az a vérrög, és az orvos azt mondta a nénikémnek, hogy az ösztrogéntől van, és a biztonság kedvéért ő is szedjen másféle tablettát, ennek a csajnak pedig a hapsija el kellett, hogy menjen, és ivartalaníttatta magát, nehogy a csajának megint vérröge legyen.

- Baszódjak meg, ha engem valaki rá tud venni arra, hogy ivartalaníttassam magam! - nyilvánult meg a Mars csokoládé. - Én tudni akarom közben, hogy mindenestül benne vagyok!

- Mindannyian törekszünk valamire - ismerte el Wilt.

- Nekem ugyan nem fogják lenyiszálni a tökeimet valami kurva nagy késsel! - jelentette ki az oldalszakáll.

- Kit érdekelnek a te tökeid? - érdeklődött egy másik tanonc.

- Talán azt a hapsit, akinek megdugtad a csaját! - mondta a Mars csokoládé. - Ő biztos örülne, ha kézbe kaphatná!

Wilt újólag Röfivel fenyegette meg a csoportot, és visszakormányozta őket a hímivartalanítás témájához.

- Most már úgysem visszafordíthatatlan! - mondta Peter. - Betesznek egy kis aranycsapot, amit kinyithat az ember, ha kölyköt akar.

- Ne izélj már, az nem lehet igaz!

- Hát nem esztékára csinálják, naná, de ha fizetsz, megkapod. Egy magazinban olvastam. Amerikában kísérletezték ki.

- Mi történik, ha elromlik a csap? - kérdezte a Mars csokoládé.

- Vízszerelőt hívatsz!

Wilt csak ült, és hallgatta, amint a HÚS1 ide-oda csapongva társalog: a hímivartalanításról eszükbe jutott a spirál, arról pedig az indiaiaknak a műtét vállalásáért kapott ingyen zsebrádiók, amiről beugrott az Audley Enden leszállt, illegális bevándorlókkal zsúfolt repülőgép, aminek az apropóján kiderült, hogy valakinek a bátyja, aki rendőr, mit mondott Brixtonban a négerekről, és hogy az írek is éppen olyanok, majd az ír bombák kerültek szóba, arról újra felmerült a katolicizmus, meg hogy ki olyan bolond, hogy Írországban éljen, ahol még kotont sem árulnak, s innen kanyarodtak vissza az antibébi-tablettára. Wilt gondolatai közben egyfolytában az Evától való szabadulás újabb meg újabb változatain csemegéztek. Ösztrogéntúladagolás? Ha porrá tör nagyszámú tablettát, és belekeveri az Eva által lefekvéskor fogyasztott bögrényi Ovaltine-ba, akkor talán neki is villámgyorsan vérrögei nőnek mindenfelé … Wilt elhessegette az ötletet. A vérrögökkel tovább dúsított Eva látványa még a fantáziájában is elviselhetetlen volt. Lehet, hogy amúgy sem működne! Nem, nem, legyen inkább valami gyors, biztos és fájdalommentes! Mondjuk, egy baleset …

Az óra végén Wilt összeszedte a könyveket, és visszament a tanári szobába. Lyukas órája következik. Az udvaron áthaladva elment a majdani új központi épület helye mellett. A talajmunkát jórészt elvégezték már, az építőmunkások is megjelentek a terepen, s az alapozáshoz szükséges mély lyukakat ástak géppel a földbe. Jó széles lyukak voltak. Bármelyikben kényelmesen elfér egy hulla.

- Milyen mélyre ássák? – kérdezte Wilt az egyik munkást.

- Tíz méterre.

- Tíz méterre? – csodálkozott Wilt. – És mikor töltik bele a betont?

- Kis szerencsével már hétfőn! – felelte a férfi.

Fejében új és borzalmas ötlettel, Wilt tovább haladt az udvaron.